Van-e valami kifogás az ellen, ha minden hívőért és hitetlenért imádkozunk? Lehet-e áldást kérni egy nem muszlimért?

Van-e valami kifogás az ellen, ha imádkozunk mind a hívőkért, mind a hitetlenekért? (A sáfii madzhab szerint)

Kedves testvérünk,

A hitetleneknek

Nem megengedett imádkozni.

Mert ők a káromkodásaikkal tagadják Allahot. Azonban minden hívőért lehet imádkozni. A még élő hitetlenekért is megengedett imádkozni, hogy megtérjenek.

A mi Urunk, a Próféta (béke legyen vele) egy hitetlenként elhunyt rokona miatt

„Ha Allah nem tiltja meg, akkor bocsánatot fogok kérni érte.”

(lásd Kurtubi, Tevbe, 113. versének magyarázata)

Ekkor a következő szent verset nyilatkoztatta ki:

„Miután kiderült, hogy a pokolra jutnak, a prófétának és a hívőknek nem illik bocsánatot kérni a bálványimádókért, még ha rokonok is lennének.”

(A bűnbánat szúrája, 9/113)

Abdullah ibn Ubey ibn Selul, a képmutatók egyikének temetési imáját maga a Próféta (béke legyen vele) vezette le. (Kurtubî, VNI/218) (Bár ismerte a képmutatókat, politikai okokból nem különböztette meg őket a hívőktől.) Ezzel kapcsolatban a következő szent vers is elhangzott:

„Ne imádkozz soha senkiért, aki közülük meghalt, és ne állj a sírjánál! Mert ők tagadták Allahot és az Ő küldöttét…”

(Tevbe, 9/84)

Azt mondják, hogy ez a vers is ugyanezzel a témával kapcsolatos:

„Kérj bocsánatot értük, vagy ne kérj, mindegy. Ha hetvenszer is kérnél bocsánatot értük, Allah akkor sem bocsát meg nekik. Ez azért van, mert ők tagadták Allahot és az Ő küldöttét. Allah nem vezeti az istentelenek seregét.”

(Bűnbánat, 9/80)

Ezekkel a szövegekkel szemben, különösen a maliki imám Karafi foglalkozott a kérdéssel minden részletében, és röviden összefoglalta:

„A hitetlenért való imádkozás, hogy bocsánatot nyerjen, hitetlenség (az imádkozó is hitetlen lesz). Mert a Korán sok versben egyértelműen kijelenti, hogy Allah nem bocsátja meg a bálványimádókat, és a hitetlenek örökké a pokolban maradnak; ezért ilyet kérni Allahot hazugsággal vádolni, és mintha azt mondanánk, hogy…”

„Uram! Te ezt mondod, de a megbocsátó még jobban teszi.”

Ez azt jelenti, hogy ez káromkodás. Minden hívőnek a megbocsátást kérni is tilos. Mert a bűnös hívőknek a pokolban, ha csak egy időre is, de tartózkodniuk kell, ahogy azt hiteles hadíszok közlik.”

(A témával kapcsolatos bővebb információért lásd: Karafi, el-Furük, IV/259 stb.)

Ez a vélemény

Hanafíták

ce-t kicsit nehéznek találják és

„A hitetlenért bocsánatért imádkozni hitetlenség, de az összes hívő összes bűnének megbocsátásáért imádkozni nem tilos.”

Így mondják. Ibn Âbidîn ezt a következőképpen magyarázza:

„A probléma abból ered: Isten ígéretétől való visszatérésének lehetetlenségét a saját szavával tudjuk. De vajon ígéretétől (a büntetésre és fenyegetésre vonatkozó ígéretétől) is visszatérhetetlenül tartózkodik-e? Karafi és követői úgy vélték, hogy Isten, ha azt mondja, hogy a hitetleneket a pokolba veti és ott örökké maradnak, akkor ennek ellenkezőjét kívánni Istennek a tévedés vádolása és tagadása, ami pedig hitetlenség. A Hanafi Ibn Emîr el Hâc [meghalt 879 (1474) lásd: Mu’cemu’l-Müellifin, XI/274)] a hitetlenekért való imádkozás kérdésében hasonlóan gondolkodott, míg a hívőkért való imádkozásban némileg engedékenyebb volt. Ez a helyes álláspont.” [lásd: Ibn Abidin (Âmira), I/351, (Egyiptom), I/523]

Eszerint, egy hitetlenként meghalt emberért imádkozni istenkáromlás.

Azonban nem áll jogunkban azokat, akiknek a hitetlensége nem nyilvánvaló (bevâh), bűneik miatt hitetlennek bélyegezni és nem hívőnek tekinteni. Például, aki hisz Allah egységében, Mohamed prófétaságában és a Korán teljességében, még ha olyan zsarnok is, mint Haccâc, nem áll jogunkban hitetlennek nevezni. De ha nem hisz ezekben, vagy ha ezeket meggyalázza, akkor sem áll jogunkban hívőnek tekinteni.

Ez a helyzet a már meghalt hitetlenekkel.

Az az álláspont a legelterjedtebb, hogy megengedett imádkozni az életben lévő hitetlenekért, hogy rátaláljanak a helyes útra. Mert a mi Urunk, a Próféta (béke legyen vele), amikor az Uhud-i csatában eltört a foga és megsebesült az arca, a pogányokért így imádkozott:

„Istenem, bocsáss meg népemnek, mert nem tudják, mit cselekszenek.”

így imádkoztak. Ibn Abbas pedig azt mondta:

„A hívők imádkoztak a hitetlenként elhunyt szeretteikért. Aztán jött a (Tevbe 113) vers, amely megtiltotta ezt, és ők abbahagyták az imádkozást. De ez a vers nem tiltotta meg nekik, hogy az élő hitetlenekért imádkozzanak.”

mondta

(Kurtubi, a Tevbe szúra 113. versének magyarázata)

De mindazonáltal; Buhari elbeszélése szerint, a Próféta (béke legyen vele) Uhudnál tett ezen kijelentése nem az ő imája volt. Ő ezt:

„Egy próféta már korábban is megsérült, és ezt mondta.”

stílusában mondta

(lásd: Buhárí, Magazí; Muszlim, Dzsihád 103)

Vannak, akik azt mondják, hogy még az élő hitetlenért sem szabad imádkozni.

(Kurtubi, VNI/278)

De még ha így is lenne, mivel egy korábbi próféta szava a mi törvényünkben nem lett érvénytelenítve (Allah tudja a legjobban), nem kellene akadálya lennie annak, hogy imádkozzunk egy élő hitetlen megtéréséért. Hiszen az ő megtérése nem lehetetlen, és Allah nem mondta, hogy a hitetlenek nem térhetnek meg a földi életükben, hogy az imánk azt jelentse, hogy ragaszkodunk ahhoz, amit Allah (cc) lehetetlennek mondott.

Üdvözlettel és imádsággal…

Kérdések az iszlámról