Kedves testvérünk,
Isten azzal, hogy a lelkéből belénk lehelt, a neveinek és tulajdonságainak végtelen óceánjából egy cseppnyi, sőt annál is kevesebb részt adott nekünk, és bölcsességéből fakadóan egy próbatételi teret nyitott meg előttünk, és két utat tárt elénk:
A sirat-ı müstakim az az út, amit Allah jelölt ki számunkra. Itt a ránk ruházott, „nem létező” nevekkel és tulajdonságokkal, a világegyetemben zajló tökéletességeket szemlélve, meg kell találnunk Allahot, aki e csodálatos tulajdonságokat adta nekünk, akinek minden neve és tulajdonsága abszolút tökéletes, a Koránt és Mohamed prófétát (béke legyen vele), és így eleget kell tennünk a tőlünk elvártaknak, nem szabad hagynunk, hogy a múlandó földi élet elcsábítson minket, és meg kell mentenünk örök és igazi, túlvilági életünket.
Például, ha valakit látunk, akinek szüksége van a segítségünkre, megkönyörülünk rajta, és irigyeljük is azt, aki megkönyörül. De mi a helyzet Allahhal? Ki az, aki a számtalan élőlénynek és élettelen dolognak, a milliárdoknak, sőt a végtelennek, minden pillanatban mérhetetlen irgalommal közeledik? Az iménti mi irgalmunk nem válik-e semmivé az Ő irgalma mellett?
Ha ugyanezt Isten minden szépség- és fenségtulajdonságára és nevére alkalmazzuk, akkor egyrészt megértjük a mi semmiségünket, tehetetlenségünket, szegénységünket, tudatlanságunkat, másrészt pedig…
Ezek után a rövid bevezető után térjünk rá arra a témára, amiért érdemes kezet-lábat csókolni: az édesanyáinkra.
Tegyük fel, hogy;
Hogy tudna egy anya megbocsátani egy ilyen hálátlan, gonosz és szinte ördögi fiúnak, még ha évekkel később bocsánatot is kérne?
Nézzük csak, nemhogy ötször imára hívni, de mennyi mindent nem tettünk meg, hiányosan tettünk meg, vagy tudatosan rosszul tettünk Isten ellen. Csak mi? Az összes ember. Sőt, vannak, akik nem is ismerik, tagadják Őt!
Allah mégis tiszta lappal indíthatja azt az embert, aki hatvan évet töltött el a legteljesebb hitetlenségben, és ráadásul szinte mindent megtett, amit nem kellett volna, ha őszinte bűnbánatot tanúsít.
Édesanyánk irántunk való gyengédsége kétségtelenül hatalmas, de próbáljuk meg ebből kiindulva Isten gyengédségét is szemügyre venni, vajon összehasonlítható-e?
Másfelől, ki az, aki nemcsak a mi, nemcsak az emberek, hanem a világon valaha élt összes anya szívébe azt a gyengédséget helyezte?
Ha így tágítjuk elmélkedésünket, akkor talán jobban megérthetjük, hogy Allah mennyire irgalmas, azaz Rauf, olyannyira, hogy semmilyen teremtménnyel vagy teremtményekkel sem lehet összehasonlítani.
Üdvözlettel és imádsággal…
Kérdések az iszlámról
