– Muszlim Ibn Maszúd (ra) által feljegyzett egyik elbeszélés így hangzik:
„Azt mondták: Ó, Allah küldötte, némelyikünk olyan hangokat hall magában, hogy inkább szénné égne, vagy a mennyből a földre zuhanna, mintsem (tudatosan) kimondja azokat. (Ártanak-e nekünk ezek a sugallatok?) A Próféta (béke legyen vele) azt válaszolta: „Nem, ez (a félelmetek) az igazi hit jele.””
– A szahabák tudatlanul mondták-e ezeket a suttogásokat?
Kedves testvérünk,
Abu Hurejre (Allah legyen vele elégedett) elmondja:
A Próféta (béke legyen vele) társai közül néhányan megkérdezték tőle:
„Néha bizonyos kételyek merülnek fel bennünk, és úgy gondoljuk, hogy ezeket kimondani bűn lenne.”
A Próféta (béke legyen vele):
„Tényleg ennyire fél?”
– kérdezte. Az ott lévők pedig
„Igen!..”
azt mondta:
„Ez a (félelem) a hitből ered (a sugallat nem árt).”
mondta.”
[Muszlim, Imán 209 (132); Abu Dávúd, Edeb 118 (5110)]
Egy másik elbeszélés szerint:
„Hála Allahnak, aki (a sátán) cselét suttogássá változtatta.”
mondta.
Müslimnek Ibn Masz’údtól (Allah legyen vele elégedett) feljegyzett egy elbeszélése a következő:
„Azt mondták, hogy:
„Ó, Allah küldötte, némelyikünk olyan hangokat hall, amiket…
(szándékosan)
inkább azt választaná, hogy addig égjen, amíg szénné nem válik, vagy hogy az égből a földre zuhanjon, minthogy kimondja.
(Ezek a kényszerképzetek árthatnak nekünk?)
.”
A Próféta (béke legyen vele):
„Nem, ez (a félelmed) az igazi hit megnyilvánulása.”
válaszolta.
MEGJEGYZÉS:
A hadíszban a társak olyan, akaratukon kívül, önmaguktól keletkező sugallatokról kérdeznek, amelyekről úgy tűnik, hogy hitbeli kérdésekre vonatkoznak. Egyes elbeszélések szerint ezek a sugallatok Istenre vonatkoznak. Mivel ezek normálisan elfogadhatatlan, lehetetlen dolgok, az a félelem uralkodik, hogy szándékosan beszélni róluk bűn lenne. A Próféta (béke legyen vele) azt mondja, hogy ezek az önmaguktól jövő, belső hangok nem ártanak az embernek. Bizonyítékként pedig az ember által érzett félelmet hozza fel. Mindannyian halljuk ezeket a belső hangokat, amelyeket a kíváncsiság, a félelem és más, az akaratot nem hallgató, nem kontrollálható érzelmek indítanak el. A babonás hajlamúak…
„el vagyok keseredve” / „el vagyok szomorodva”
Még a kétségbeesésbe is eshet. Azonban a Próféta (béke legyen vele) a mi aggodalmunkat, amit ezektől a hangoktól érzünk, a legfőbb bizonyítékként használva azt mondta: „Mivel nem veszünk részt akaratunkkal abban a hangban, nem fogadjuk el az elménkkel, sőt, szomorúak vagyunk miatta, akkor ez a sátán sugallata, ne törődj vele.”
„A félelem az igazi hit megnyilvánulása.”
mondja.
Ebben a témában Bediüzzaman a következőket mondja:
„Az ördög legveszélyesebb csele:
Néhány érzékeny és tiszta szívű embernek a hitetlenség elképzelését a hitetlenség elfogadásával keveri (azaz a hitetlenség elképzelését úgy mutatja be, mintha azt elfogadta volna). A tévelygés elképzelését a tévelygés elfogadásának formájában mutatja be. És a szent személyekről és a szent dolgokról rendkívül csúnya emlékeket mutat be a képzeletében. És a létezés lehetőségét az értelem lehetőségének formájában mutatja be, és a hitben való bizonyossággal ellentétes formát ad neki. És akkor az a szerencsétlen, érzékeny ember azt képzeli, hogy tévelygésbe és hitetlenségbe esett, és azt hiszi, hogy a hitben való bizonyossága eltűnt, kétségbeesésbe esik, és ezzel a kétségbeeséssel a sátánnak válik játékszerévé. A sátán mind a kétségbeesését, mind azt a gyenge pontját, mind azt a keveredést kihasználja, vagy megőrül, vagy azt mondja: „bármi is történjék”, és tévelygésbe esik.„Azt, hogy a sátánnak ez a cselekedete mennyire alaptalan, ahogy azt már néhány értekezésben kifejtettük, itt röviden fogjuk tárgyalni. Úgy van ugyanis, mint ahogy a tükörben a kígyó képe nem harap, a tűz képe nem éget, és a szennyesnek a tükörképe nem szennyez. Így van az is: a képzelet vagy a gondolat tükrében a hitetlenség és a bűn visszatükröződései, a tévelygés árnyai, a csúnya és undorító szavak képei nem rontják meg a hitet, nem változtatják meg a vallást, nem sértik meg a tiszteletre méltó erkölcsöt. Mert közismert szabály, hogy a csúnya dolgok elképzelése nem maga a csúnyaság, ahogy a hitetlenség elképzelése sem maga a hitetlenség, és a tévelygés elképzelése sem maga a tévelygés. A hitben a kétely kérdése pedig az, hogy a lényegi lehetőségből származó valószínűségek nem mondanak ellent a bizonyosságnak, és nem rontják meg azt. A vallási alapelvek tudományában rögzített szabályok közé tartozik, hogy: „A lényegi lehetőség nem mond ellent a tudományos bizonyosságnak.”
„Például:
Biz biztosak vagyunk abban, hogy a Barla-tó (Eğridir-tó) vize a helyén van. Pedig valójában lehetséges, hogy ez a tó éppen most süllyedt el. És az elsüllyedése lehetséges. Ez a lényegi lehetőség, mivel nem egy jelenségből ered, nem lehet pusztán elméleti lehetőség, ami kétséget szülne. Mert a vallási alapelvek tudományában is egy rögzült szabály az, hogy: „Egy jelenségből nem származó lényegi lehetőség nem lehet elméleti lehetőség, ami kétséget szülne és jelentőséggel bírna.” Így ez a szerencsétlen ember, aki az ördögi cselszövés áldozata, azt hiszi, hogy a hitbeli igazságokba vetett bizonyosságát ilyen lényegi lehetőségekkel elveszíti. Például a Próféta (béke legyen vele) emberi mivoltával kapcsolatban sok lényegi lehetőség jut eszébe, ami nem árt a hit bizonyosságának és meggyőződésének. De ő azt hiszi, hogy árt, és kárt szenved.„Néha a sátán a szív fölötti befolyása révén rossz dolgokat mond Istenről. Az ember azt hiszi: a szíve romlott, mert így beszél, remeg. Pedig a remegése, félelme és elégedetlensége bizonyíték arra, hogy ezek a szavak nem a szívéből jönnek, hanem a sátáni befolyásból, vagy a sátán által sugallt és elképzelt dolgokból.”
„Van bennem két olyan finom érzés, melyet nem tudok azonosítani, s melyek nem engedelmeskednek sem az akaratnak, sem az értelemnek, s talán nem is tartoznak felelősség alá. Néha ezek a finom érzések uralkodnak, nem hallgatnak az igazságra. Rossz dolgokba keverednek. Ekkor a sátán azt sugallja az embernek: „A te hajlamod nem egyezik az igazsággal és a hittel, hiszen akaratlanul is hiábavaló dolgokba keveredsz. Tehát a te sorsod a gonoszságra ítélt téged.” Az a szerencsétlen ember kétségbeesésbe esik és elpusztul.”
„A hívőnek a sátán korábbi cselvetései ellen való menedéke a tiszta szívű kutatók elveivel meghatározott, a hit igazságait és a Korán szilárd tanításait magába foglaló, szilárd hit. A végső cselvetései ellen pedig az a védekezés, hogy nem tulajdonítunk neki jelentőséget. Mert minél nagyobb jelentőséget tulajdonítunk neki, annál inkább felhívjuk rá a figyelmet, annál jobban megnő, annál jobban elburjánzik. A hívő lelki sebeinek gyógyírja és balzsama a szent prófétai hagyomány.”
(lásd: Lem’alar, Tizenharmadik Lem’a)
(Prof. Dr. İbrahim Canan, Kütüb-i Sitte)
Üdvözlettel és imádsággal…
Kérdések az iszlámról
