– Ahogy egyes versekben látjuk, a Mindenható Isten bizonyos embereket kihív. Lehetséges-e, hogy megértsük ennek az okát?
Kedves testvérünk,
Van egy alapszabály: Ugyanaz a szó, a beszélő helyzetétől függően, a tudatlanságát vagy a tudását mutatja. Bediüzzaman úr ezt így fogalmazta meg:
„Igen, ha egyetlen szó két beszélőtől származik; az egyiknek a tudatlanságára, a másiknak a tudására utalhat bizonyos, nem hallható, rejtett dolgok révén.”
(Muhakemat, 156. oldal)
Tehát nem minden szó értelmezendő mindenki számára azonos módon. Például, egy szultán…
„Kedves polgártársaim!”
Ha egy uralkodó mondja ezt, az az iránta való tiszteletet és szeretetet fejezi ki a népe felé. De ha egy pásztor mondja ugyanezt, azzal csak nevetségessé teszi magát.
Egy hadseregparancsnoknak, a hadseregnek
árš
Egy parancs és egy képzetlen közlegény kiáltása a hadseregnek sosem egyenlő. Az egyik hadsereget mozgósít, a másik pedig még egy embert sem tud elmozdítani a helyéről.
Isten szavai és az emberi szavak természetesen nem hasonlíthatók össze. Egy szó magasztossága, értéke, ereje és szépsége ugyanis négy tényezőtől függ.
Van egy beszélő/szóló fél, egy megszólított fél, egy cél és egy helyzet.
Tehát, egy kijelentés értékelésekor, azt
„Ki mondta? Kinek mondta? Miért mondta? Milyen minőségben mondta?”
Meg kell nézni, hogy mi a helyzet.
Ezeket a tényezőket figyelembe véve, ég és föld a különbség az emberi gyengeségből fakadó kihívás és Isten kihívása között.
Például, az özönvíz eseményét összefoglalóan:
„Ó, Föld! Feladatod véget ért, nyeld el a vizet! Ó, Ég! Nincs többé szükség, hagyd abba az esőt!”
; vagy azt, hogyan hódol be az univerzum akaratának
„‘
Ó, Föld! Ó, Ég! Akár akarjátok, akár nem, jöjjetek, és hódoljatok bölcsességemnek és hatalmamnak! Jöjjetek, hogy a semmiből, a nemlétezésből a létezésbe, a valóságba lépjetek, és művészetemnek egy-egy képévé váljatok!
mondta. Ők pedig:
„Teljes engedelmességgel jövünk. Minden feladatot, amit ránk bízol, a te erőddel fogjuk végrehajtani.”
mondták.”
A Koránban szereplő parancsoknak természetesen nincs párja. Hiszen e parancsoknak Allah a birtokosa. Minden az övé.
„Kün = Legyen!”
Parancsára áll. Mert ezek a szavak az örök erőt és akaratot magukban hordozó, valóságos és mindenütt érvényes isteni szavak.
(lásd: Szólások, 430-431. oldal)
Mindezekből a magyarázatokból kitűnik, hogy Isten kihívása nem olyan, mint az emberi kihívás. Mivel az ember kicsi és tehetetlen lény, kihívása mögött néha félelem, néha büszkeség, néha tudatlanság, néha blöff, néha hivalkodás, néha megfélemlítés állhat.
Ám Allah kihívásában ezek közül semmi sem jöhet szóba. Ellenkezőleg, Allah kihívása a valóságban létező…
végtelen hatalmát, örök tudását, mindent átfogó bölcsességét, páratlan nagyságát, határtalan irgalmát, egyedülálló isteni méltóságát, páratlan istenségét
szemmelverés.
Isten kihívása,
Az Ő szentségének, neveinek és tulajdonságainak dicsőségének és szépségének megnyilvánulásait teremtményeinek úgy bemutatni, ahogy azok vannak, az általa elrendelt próba komolyságát, méltóságának és nagyságának sérthetetlenségét, végtelen irgalmának határtalanságát, a tiszteletlenségért büntetést és az engedelmességért jutalmat kiszabni, és a feltámadásra való képességét kinyilvánítani – ez a célja.
Vagy talán Allah kihívása?
-ahogy a képzeletünkben megjelenik-
mint például önmagát megmutatni
-dehogyis-
Ez nem egy kihívás, ami a tehetetlenség jele. Például: Allah egyik neve a Mütekebbir (a gőgös). A gőg az ember számára…
„többnek látszani, mint ami valójában”
Ez egyfajta dicsekedés. Ha Istenért van, akkor egy olyan cím lesz, amely a normál pozícióját közvetíti. Más szóval,
Önhittség,
Istennek
KEBÎR
azt mutatja, hogy az ember számára
KEVÉLYSÉG
Ez egy jelzés. A kihívást is ebből a szemszögből kell értékelni.
Üdvözlettel és imádsággal…
Kérdések az iszlámról
