Kedves testvérünk,
A mindennapi életünkben olyan kérdésekkel szembesülünk, amelyekre nehéz válaszolni, ha nem mélyedünk el a túlvilág létezésének kérdésében. Ezek:
„Nem hiszem, amit látok.”
Ez a már rég meghaladott, ám a materialisták által a hit völgyének tagadására felhasznált, hamis érvelés mögé rejtett téveszme.
Igen, elképzelhetetlenül borzalmasabb ellentmondás, mint az, hogy az emberi értelem és logika egy jelenséget a jelenben elfogadja, de a jövőre nézve tagadja. Tehát valójában a túlvilág létezésének bizonyítéka maga az élet, amit élünk. Akik tagadják a túlvilág létezését, vajon tagadhatják-e az életet, amit élnek? Nem tagadhatják.
Mert vajon könnyebb-e egy parancsnoknak a semmiből egy hadsereget toborozni és alárendelni, vagy pedig egy már kiképzett, egymást ismerő és pihenés céljából szétszórt hadsereg katonáit ismét trombitaszóval egybegyűjteni? Melyik a könnyebb? Természetesen a második. Ehhez hasonlóan, ha Istenünk minket a nemlét sötétségéből kihozott és a ragyogó világban az élet áldását adta nekünk, akkor hogyan lehetetlen, hogy halálunk után ez az eljárás még egyszer megismétlődjön? Sőt, nem könnyebb-e ez, mint az első?
Ahhoz, hogy valahonnan vagy valamiről hírt szerezzünk, feltétlenül oda kell mennünk, vagy a saját szemünkkel kell látnunk azt a dolgot? Az asztronómia tudománya csillagokról, galaxisokról beszél. A világűrben még sok olyan csillag van, amelynek fénye nem ér el hozzánk. De vajon ki járt ott, ki tért vissza onnan?
Ezzel a témával kapcsolatban Bediüzzaman Hazretleri a következőket mondja:
„A túlvilági, a láthatatlan fátyol mögötti világ állomásait a mi földi szemeinkkel látni és láttatni, vagy az univerzumot kellene lecsökkenteni két tartomány méretére, vagy a mi szemeinket kellene megnagyobbítani, hogy csillagokhoz hasonló szemeinkkel láthassuk és megállapíthassuk a helyüket. A túlvilági világ állomásai nem láthatók a mi földi szemeinkkel.”
(Levelek, Első levél)
Az emberi elme, bár a maga mércéjével mérve képtelen a lényegében és méreteiben más világot tökéletesen felfogni, mégis a végtelen bizonyítékok alapján, melyek létezését igazolják, lehetségesnek tartja a túlvilágot. Ami pedig logikailag lehetséges, az a hír útján is bizonyítást nyer.
Minden próféta és szent könyv hirdette a túlvilág létezését, és azt, hogy az ember halála után feltámad, és számot ad tetteiről, melyeket e földi életében elkövetett. Szent könyvünkben pedig a túlvilági élet, a menny és a pokol, a földi életből vett példákkal és hasonlatokkal, a legcsodálatosabb módon van leírva. Ez nem azért van, mert a túlvilág, a menny és a pokol a földi világhoz hasonlít, hanem mert másképp nem tudnánk megérteni ezt az igazságot.
Ráadásul a mi Urunk (béke legyen vele) is elment oda a Mirac-éjszakán, látta és eljött, hogy hírt adjon róla. Most, miután ennyi szilárd bizonyítékot soroltunk fel a létezéséről, kérdezzük azokat, akik tagadják.
Hol kereste, hogy nem találta, és emiatt állítja, hogy nincs? Mi a bizonyítéka? Ha tagadja, akkor bizonyítania kell a tagadását. Azt mondani, hogy nincs, semmit sem old meg.
Egy olyan ügyben, ahol a magyarázók és bizonyítók kötetnyi információt adtak át és eloszlatták a kételyeket, azok, akik a napnál is világosabb igazság előtt tagadással csukják be a szemüket, csak maguknak csinálják a nappalból éjszakát.
Üdvözlettel és imádsággal…
Kérdések az iszlámról
