Kedves testvérünk,
Érdemes a két kérdésből álló probléma mindkét felvetésére külön-külön válaszolni:
Az első: A bálványok lerombolásának és a Korán elégetésének kérdése.
Először is, a helyeset és a helytelent, az igazságot és a hamisságot, a valóságot és a képzelgést, az egyistenhitet és a bálványimádást ugyanarra a mérlegre tenni, éppoly távol áll az ésszerűségtől és a józan észtől, mint a mennyet és a poklot ugyanarra a mérlegre tenni.
A Korán egyik neve is
Furkan’
Ez azt jelenti, hogy a könyv éles vonalakkal választja el egymástól az igazat és a hamisat, a jót és a rosszat, a hasznosat és a károsat. A bálványok pedig a tévedés és a hazugság szimbólumai, olyan tárgyak, mint a kő és a fa, amelyeket az intellektuális háttérrel nem rendelkező emberek vakon istenítenek. Az intellektuális háttérrel nem rendelkező bálványimádók egyetlen fegyvere a nyers erő. Hogyan lehet harcolni azokkal az emberekkel, akiknek az eszük a szemükre szállt, és akik a szemük előtt lévő dolgokat védelmezik az életük árán, különféle képzelgéseket táplálva, és nem tudnak mást, mint nyers erővel elnyomni az ellenfelet?
Ezzel az intellektuális alacsonysággal, képtelenek lévén szembeszállni a Korán tudományos, intellektuális, racionális küzdelmével, vajon galambokat röptetnének-e a muszlimok azok ellen az emberek ellen, akik tucatnyi muszlimot a legkegyetlenebb kínzásoknak vetettek alá, megöltek némelyeket, és mindannyiukat arra kényszerítették, hogy elhagyják hazájukat, otthonaikat és idegen földre vándoroljanak?
Mivel az iszlám vallás célja nem a szőlősgazda megverése, hanem a szőlő elfogyasztása, a Korán tizenhárom éven át, a mekkai korszakban, a bálványimádás téveszméjét cáfolva, bizonyítékokat sorakoztatott fel arra, hogy a világegyetemnek egyetlen teremtője, egyetlen ura van. Ám a mélyebb gondolkodásra képtelen akkori materialista bálványimádók süket fülekre találtak az igazságokkal szemben, és…
„Így láttuk mi is apáinktól.”
és továbbra is bálványokat imádtak.
Az iszlám vallás
Ezért minden lehetőséget megadott nekik, hogy felkészítse ezeket az egyszerű gondolkodású, tudatlan embereket az intellektuális alapokra, hogy gondolkodási légkörben gyakorolhassanak, és hogy ne csak a szemükkel, hanem az elméjükkel is igyekezzenek látni. De két út volt arra, hogy ezeket az embereket, akiknek a bálványokon kívül semmi hozzáadott értékük nem volt, fegyelemre szorítsák, megmutassák nekik az igazságot, és megnyissák az igazság útját, amelyet elzártak. Vagy ezeknek a bálványimádóknak a vezetőit kellett volna kardélre hányni, hogy a többi ember szabadon gondolkodhasson, vagy el kellett volna távolítani a bálványokat, amelyek ennek a téves gondolatnak a szimbolikus forrásai voltak.
Az iszlám vallás, amelynek a szőlő fogyasztása a fő célja, a szőlőművesek megverése helyett inkább a szőlőültetvényekben lévő bálványtöviseket tépázta ki és dobta el. Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy a Mekka meghódítását végrehajtó Mohamed próféta megbocsátott ezeknek a vad ellenséges gyilkosoknak, akik – egészen Medináig támadva – az Uhudi csatában hetven szahabát öltek meg.
Allahnak ez a parancsa ellen, amely szerint, ahogy korábban is elpusztította az ősi népeket, most is elpusztíthatja ezeket, de a döntés az övé,
„Istenem, bocsáss meg nekik, ők tudatlanok, nem ismerik az igazságot. Remélem, hogy tőlük olyan nemzedékek származnak majd, akik őszintén szolgálnak majd Téged, elutasítják a bálványimádást, és a monoteizmust terjesztik majd mindenfelé…”
Az ehhez hasonló kijelentések egyértelműen azt mutatják, hogy Mohamed próféta végső célja a hit szőlőjének elfogyasztása és másokkal való megosztása volt.
Az az tény, hogy az iszlám vallás megengedi más vallásúaknak, hogy szabadon hirdessék és gyakorolják vallási meggyőződésüket, hogy a Necran-i keresztényeknek a saját mecsetjét bocsátotta rendelkezésükre, hogy kényelmesen végezhessék istentiszteleteiket, és hogy a kezdetektől fogva megállapodást kötött a zsidókkal a Medinában való közös életre, mind történelmi bizonyítékai annak, hogy az iszlám milyen lehetőségeket kínál a vallás- és lelkiismereti szabadságnak.
Több mint ezer év alatt, az iszlám és a muszlimok világuralmának korszakában, még az iszlám területeken is a nem muszlimok biztonságban éltek. Ez nem a vallásszabadság egy újabb bizonyítéka?
A második kérdés: „Ábrahám próféta,
„A bálványok tudnak veled beszélni, ha kérdezel tőlük valamit?”
a következő kérdésre:
‘Nem!…’
választ kapnak. A hitetlenek is nekünk
„Tud-e Isten veled beszélni?”
Ha így teszünk, nem kerülünk-e a bálványimádók helyzetébe?”
Először is, ne felejtsük el, hogy a vallási próba a láthatatlan igazságokba vetett hiten alapul. A hit alapelvei között pedig az Istenbe vetett hit áll az élen. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten nem látható. Ezért az Isten, aki nem látható, és a bálványok, amik láthatók, ilyen módon való összehasonlítása egy nagyon szerencsétlen felfogásmód.
A látható és kétségtelenül élettelen, néma, süket bálványok nem tudnak beszélni, ez annyira nyilvánvaló, hogy bizonyítékra sincs szükség. Azonban, ha nem vesszük figyelembe a kinyilatkoztatást és a prófétákat, akkor az emberi értelem szempontjából semmilyen kritériumunk sincs arra, hogy megmondjuk, hogyan néz ki Isten, akit sosem láttunk, és hogy beszél-e vagy sem.
Tehát, ahogyan Isten létezését és egységét megismertük, úgy az Ő beszédképességét is csak egyetlen forrásból tudhatjuk meg: a kinyilatkoztatásból. Egy méltányos vitában ezt a mércét el kell fogadnunk. Vagyis, ahhoz, hogy megértsük, a szemünkkel látott bálványok beszélnek-e, elég látnunk, hogy élettelen tárgyak. De ahhoz, hogy tudjuk, Isten beszél-e, nem a szemünket, hanem az elménket, a logikus érvelést kell bevetnünk.
Tehát,
„Beszél-e velünk Isten?”
válaszunk a kérdésre
„Igen”
Ezért van ez így. Mert ott van a Korán, egy páratlan könyv, amely sok szempontból azt állítja, hogy nem az emberek szava, hanem Isten szava. Ez a könyv, amely tizenöt évszázad óta bizonyította égi és isteni mivoltát, Isten szava lévén, Isten beszélt velünk. Az ihlet, a csoda, az álom, az előérzet – olyan dolgok, amelyek nem a mi fizikai testünk munkája, hanem a láthatatlan dolgokhoz való hozzáférésünk hátterében Isten beszéde, azaz a lelki rádió és telefon áll. Elképzelhető-e, hogy egy nem látó, nem halló, nem beszélő lény látó, halló, beszélő teremtményeket hozhat létre?
Aki csinálja, az tudja, aki tudja, az beszél. Az emberiség közösségében Ádám ősatyánktól Mohamed prófétáig – amennyire tudjuk –
száznégy könyv és oldalak
Allah, aki a küldő, az általa küldött prófétákat különleges spirituális egyenruhákkal/csodákkal ruházta fel, hogy bizonyítsák, hogy ezek a könyvek tőle származnak.
A kinyilatkoztatás minden formájában Isten beszéde.
Ha Isten nem adta volna nekik ezt az ösztönös képességet, vajon a méhek tudtak volna mézet készíteni? A selyemhernyók selymet szőni? Az állatokból való anyák is ennyire gyengédek lennének a kölykeikhez?
Összefoglalva
Lehet-e ennél is nyilvánvalóbb igazság, mint az, amit 124 000 próféta kinyilatkoztatásai, százezreknyi szent ember csodái, és millióknyi tudós és bölcs ember elméje, bölcsessége, éleslátása és szíve által láttak és éreztek – Isten beszéde?
Másrészről,
„Ha az Úr szavait (leírni) akarnánk, és az összes tenger tinta volna, és még annyi tintát hoznánk hozzá, akkor is elfogyna a tinta, mielőtt az Úr szavai elfogynának.”
(Al-Kahf, 18/109).
„Ha a földön lévő fák mind tollak lennének, és a tenger is,
-majd még hét tenger következik utána-
Ha tinta volna is, Isten szavai (leírva) akkor sem fogynának el. Kétségtelen, hogy Isten a Mindenható, az egyedüli ítélő és bölcsesség birtokosa.”
(Lokmán, 31/27)
Az olyan versekben, mint ez, Allah azt hirdeti, hogy szavai végtelenek és kimeríthetetlenek.
„Allah szavai soha nem érnek véget.”
Ez azt jelenti, hogy az Ő művészetének csodái végtelenek. Tehát ebben a versben a szó csodálatos dolgot jelent. Ennek magyarázata az, hogy a csodák Allahé.
„Legyen”
parancsára történik. Ez is egy beszéd.
Az ember létezésének legerősebb bizonyítéka a beszéde.
Valakinek a szavát hallani, az az ő létezésének ezer bizonyítékát, sőt, a szemmel való látás mértékét is bizonyítja.
Kétféle nyelv létezik: az egyik a szó, a másik a cselekedet nyelve. Mindkettő az emberekhez szól. A szó nyelvének szavai a szavak, a cselekedet nyelvének szavai pedig a különféle cselekedetek. A költő mondja:
„És minden dologban van egy jel, ami arra mutat, hogy Ő egyedül van.”
ahogy mondta,
„Mindenben van egy jel, amely az Ő létezését és egységét mutatja.”
Ez a hatalmas univerzum, ebben az értelemben, olyan, mint egy hatalmas könyv.
Ez az univerzum és benne teremtett minden, a Mindenható Teremtő nagyságát mutató szavak, jelek. Ha a fák és a tengerek – tegyük fel – elegendőek lennének a létezés könyvében lévő szavak leírására, akkor is, mivel a tengerek cseppjei és a fák részecskéi is egy-egy szó, jel, újabb fákra és tengerekre lenne szükség ahhoz, hogy ezeket is leírjuk, ami végtelen sorozatot eredményezne.
A Mindenható Istennek
a kelám (beszéd) tulajdonságának megnyilvánulása
az általa használt szavakat szó szerint,
a hatalom attribútumának megnyilvánulása is
A teremtésnek is vannak megtestesült szavai. Az isteni tudásnak is vannak a sorssal kapcsolatos szavai. Ezek pedig az összes létező. Különösen az életet hordozó apró teremtmények mindegyike egy-egy isteni szó. Ezek pedig az örökké beszélő Allahot, a szavaknál is erőteljesebben fejezik ki. Mert ezek nem szavakban maradtak, hanem tettekben öltöttek testet. Ha az összes látható és láthatatlan létezőt végiggondoljuk, ezeket a tengerek tinta, a fák pedig tollak lennének, akkor sem lehetne leírni.
(vö. Nursi, Şualar, 128. o.; Mektûbat, 448. o.; İşâralu’l-İ’câz, 157. o.)
Mivelhogy,
„Ha azt akarjuk, hogy valami megtörténjen, akkor csak annyit kell mondanunk: »Legyen!« És az azonnal meg is lesz.”
(Nahl, 16/40)
ahogy az a vers egyértelműen mutatja, a létezők Allah, a Mindenható teremtési parancsának köszönhetik létüket.
„Legyen”
A teremtés szavakkal történt. Tehát minden létező egy-egy szó, a hatalmas kozmikus könyv szavai, azaz szavak. Az atomoktól a bolygókig minden létező Isten egy-egy szava. Ezek a szavak Isten szóbeli kinyilatkoztatásának, a Koránnak a tolmácsai. Ez a két isteni szavakból álló gyűjtemény – mindkettőt könyvnek nevezzük – szóbeli és tetteiben is megerősíti és magyarázza egymást. Mert mindkettő ugyanazon Fenséges Lény neveinek és tulajdonságainak megnyilvánulása.
Ahogy a nagy kommentátor, Imám Fahreddin er-Rázi is mondta, Allah teremtésének, azaz a teremtésének és a teremtményeiben lévő csodáknak és furcsaságoknak, azaz a csodálatos teremtésnek, a létezésnek és az isteni művészetnek a valósága kimeríthetetlen.
(Tefsîr-i Kebîr, XXV/156-157)
Látható és láthatatlan létezőket, azokban rejlő isteni művészeteket és isteni igazságokat leírni sem fák, sem tengerek nem volnának elegendőek! A tengerek, a fák elfogynak, de az Úr szavai nem fogynak el!
Üdvözlettel és imádsággal…
Kérdések az iszlámról
