Aki hallgat az elnyomásra, az néma ördög, de akkor miért hallgat Isten az elnyomásra?

– A Próféta azt mondta: „Aki a zsarnokságra hallgat, az néma ördög, és a zsarnokságban részesedik.” De vannak olyan zsarnokságok, amiket senki emberfia nem láthat. Csak Isten láthatja. Akkor hát Isten miért hallgatott és nem avatkozott be ezekbe a zsarnokságokba?

– Isten ebben az esetben zsarnokká válik?

– Ha beavatkozna; ha ilyen csodák történnének, ha az emberek szíve meglágyulna, ha a hívők száma még jobban növekedne, ha ebben a világban boldogok lennénk, a túlvilágon pedig még boldogabbak, az baj lenne?

– Miért ne akarná Isten, talán nem áll az érdekében?

Kedves testvérünk,

Isten az embernek szabad akaratot adott; az ember akar, Isten teremt.

Például, ha a tűz nem égetné meg a hívőt, de megégetné a hitetlent, ha rózsák hullanának az imádkozó fejére, de kövek a nem imádkozóéra, akkor mindenki muszlimmá válna, és nem lenne különbség Abu Bakr (ra) és Abu Dzsehil között.

Tehát az, hogy az emberek lázadásaiért ebben a világban nem kapnak büntetést, az a megpróbáltatásuknak egy velejárója. A halállal a megpróbáltatás ideje lejár, és a sírban az első kihallgatás, a feltámadás napján és a mérlegeléskor pedig a nagy elszámolás következik, és mindenki a megérdemelt sorsára jut.

Néhány lázadó és zsarnok nép azért szenvedett el büntetést, mert elnyomták a prófétákat, vagy túlzásba vitték a bűnös élvezeteket.

ha ebben a világban a sors csapásait kellett elszenvedniük

az alapvető szabály

„a büntetéseknek a sírra és a túlvilágra való halasztása”

történik.

Ezek a büntetések a világban isteni figyelmeztetések, hogy mások okuljanak belőlük.

A Koránban a lázadó népekre lesújtó csapásokra hívják fel a figyelmet, és a hívőket arra intik, hogy óvakodjanak azoktól a tettektől, amelyek ezeket a büntetéseket kiváltották. Ezek az isteni csapások egyike az erkölcstelenség, a másik a prófétáik elleni zsarnokság, a harmadik pedig a mérték és súlyok meghamisítása… Ez a módszer rendkívül hatásos elrettentő eszköz.

Az emberi lélek nehezen fogadja el, hogy az ősi népeket sújtó csapások isteni büntetés voltak. Hiszen ez esetben el kellene ismerniük saját bűneiket, és azt is, hogy sorsuk a pokolbeli kínok lesznek.

Ilyenkor a bűnbánat nagyon nehéz a léleknek. A legkönnyebb út az, ha az adott csapást természeti jelenségnek vagy más oknak tulajdonítjuk, és nem gondolkodunk rajta.

Ha nem lenne próbatétel ebben a világban, ahogy te szeretnéd, akkor mindenki

-saját véleménye szerint-

Ha mindenki jó és boldog lenne, ha a földi és a túlvilági paradicsom mindenkinek kijárna, akkor az igazság jelképét, Ömer kalifát, és a tudás, bölcsesség és istenfélelem jelképét, Ali kalifát, egyenlővé kellene tenni egy olyan tudatlanság megtestesítőjével, aki nem riad vissza az Isten iránti legtiszteletlenebb kijelentésektől, mint te. Ez pedig a legnagyobb igazságtalanság lenne.

A Koránban számos utalás található arra, hogy a próbatétel célja a jó és a rossz emberek megkülönböztetése, felismerése és leleplezése. Példaként érdemes néhány vers fordítását megemlíteni:

„Ha láthatnád azokat a bűnösöket: Uruk színe előtt, szégyenkezve, lehajtott fejjel, amint így szólnak:

„Láttuk, hallottuk, Urunk! Küldj vissza minket a világba! Olyan szép, elfogadható cselekedeteket fogunk végrehajtani! Mert most már bizonyosan tudjuk az igazságot!”

”

„Ha akarnánk, minden embert az igaz útra vezetnénk. De…”

„A poklot dzsinnekkel és emberekkel fogom megtölteni.”

az ítélet jogerős.”


(Szádzsda, 32/12-13)

Ennek az ájának a jelentése a következő: Az emberek egy része nem a paradicsomot, hanem a poklot érdemli. Hogyan kérhetnénk Allah-tól egy olyan igazságtalanságot, mint a paradicsomot nem érdemlő, gonoszságaikkal a poklot érdemlő bűnösök jutalmazása?

„Hát persze, hát lehet-e a hívő olyan, mint a bűnös? Ezek sohasem lehetnek egyenlőek.”


(Szadzsde, 32/18)

Ez a kérdés a fenti versben is hangsúlyozva van.

Melyik ember, akinek van esze és lelkiismerete, akarná, hogy azokat, akik mindig segítettek az embereken és jót cselekedtek, ugyanúgy jutalmazzák, mint a gyilkosokat és a bűnözőket? Vagy van-e egyetlen Istennek való ember is, aki azt akarná, hogy a szorgalmával, eszével, intelligenciájával mindenki elismerését kivívott diák, aki egyetemi vizsgára jelentkezett, ugyanazokat a pontokat kapja, mint egy lusta, gyengeelméjű, gondolkodni nem tudó, részegeskedésen kívül semmit sem tudó diák?

„A pokolra jutottak és a paradicsomba jutottak bizony nem egyenlők. A boldogok és a sikeresek a paradicsomba jutottak.”

A vers arra is utal, hogy a bánásmód a teljesítménytől függ.

„Vajon egyenlő-e az, aki tud, azzal, aki nem tud? Csak az ésszel bírók, a józan gondolkodásúak fogják fel és vonják le a tanulságot.”


(Zümer, 39/9)

A vers azt sugallja, hogy helytelen lenne azokat, akik tudnak, egy kalap alá venni azokkal, akik nem tudnak.

„Allah azoknak, akik közületek harcolnak az Ő útján,



(azokkal, akik mindenféle anyagi és erkölcsi jótéteményre törekszenek)

Azt hittétek, hogy anélkül, hogy megmutatnátok a türelmeteket, könnyen bejuthattok a paradicsomba?”


(Ál-Imrán, 3/142)

A versben arra utalnak, hogy igazságtalan dolog a szorgalmas-türelmes embereket és a lusta-nyomorult embereket egy kalap alá venni.

„Aki nem lát, az nem egyenlő azzal, aki lát. Aki hisz és jót cselekszik, az sem egyenlő azzal, aki gonoszságot cselekszik. Mily keveset gondolkodtok!”


(Mümin, 40/57)

A versben, amelynek jelentése a következő, a hívő és jót cselekvő emberek látókként vannak leírva, míg azok, akiknek a dolga és ereje a gonoszság cselekvésében rejlik, vakokként vannak ábrázolva.

Most pedig, Isten szerelmére, vajon egyenlő-e az, aki látja az igazságot, azzal a vak emberrel, aki nem látja azt?

Könyörgünk Önnek, hogy legyen könyörületes, lelkiismeretes és sajnálja meg önmagát.

Üdvözlettel és imádsággal…

Kérdések az iszlámról