– Az iszlám hit szerint még a legrosszabb emberben is van egy szikra Isten fényéből (ha tévedek, kérem, javítsatok ki). A teremtő, akinek a fényéből egy parányi szikra is bennünk van, hogyan engedhetné meg, hogy az ember örökké égjen?
– Hogyan egyeztethető össze az az elképzelés, hogy egy ember, bármilyen gonosz is legyen, „kínzó gyötrelemmel, örökké” égjen a pokolnak nevezett helyen, egy olyan teremtővel, akit végtelenül irgalmasnak neveznek?
Kedves testvérünk,
Először,
„Az iszlám hit szerint még a legrosszabb emberben is van egy parányi szikra Isten fényéből.”
Mi a forrása ennek az információnak? Mi nem találtunk ilyen információt.
Másodszor:
Isten végtelen irgalma nem mond ellent annak, hogy a hitetlenek örökké a pokolban maradjanak. Ezt a kérdést néhány pontban foglaljuk össze:
a)
Istennek két örök birodalma van, melyeket teremtett. Az egyik a paradicsom, a szépség és irgalom attribútumainak megnyilvánulási helye, a másik pedig a pokol, a dicsőség és a hatalom attribútumainak megnyilvánulási helye.
Lehetséges-e, hogy Isten ne tudjon különbséget tenni a barátai és az ellenségei között?
„Az ember nem tudja megkülönböztetni a barátját az ellenségétől.”
Egy ilyen dolgot Istenről gondolni természetesen nem ésszerű, miközben ez egy hatalmas hiányosságnak számít.
Így hát Allah barátait az örökkévalóságra a paradicsomba, ellenségeit pedig az örökkévalóságra a pokolba helyezi, és tudatja velük, hogy tudatában van, és tudatja ezt a tudattal bíróknak is.
b)
Isten végtelen irgalmának létezése nem jelenti azt, hogy ne lenne haragja. Nem képzelhetjük el Istent a magunk kénye-kedve szerint. Szó szerint, a vallásban nincs helye egy olyan istenképnek, aki semmibe sem avatkozik bele. Isten erkölcsét, irgalmát és haragját csak tőle magától tudhatjuk meg. Isten így szól:
„Mondd meg szolgáimnak: Én vagyok a megbocsátó, a könyörületes, de az én büntetésem is szörnyű, szörnyű!”
(Al-Hidzsír, 15/49-50)
Ilyen egyértelmű isteni kijelentések mellett Isten irgalmát ellene fordítani, azt mondani, hogy ha végtelen az irgalma, akkor miért büntet, valóban sokatmondó.
c)
Allah végtelen irgalmának egyik legnyilvánvalóbb bizonyítéka az, hogy nem pusztítja el azokat, akik tiszteletlenül viselkednek vele szemben, noha Ő teremtette őket a semmiből és látta el őket számtalan áldással; nem vonja meg tőlük a megélhetésüket, nem némítja el azonnal a nyelvüket, nem vakítja meg a szemüket, nem süketíti meg a fülüket, nem taszítja őket azonnal a pokol mélyére, és nem veszi el azonnal az életüket, hogy a pokolba küldje őket.
Ha a világegyetem tanúsága szerint a végtelen hatalommal rendelkező, felséges teremtőnek hatalmában állt volna, miért nem pusztította el azonnal aljas ellenségeit? Mivel magyarázható ez, ha nem az ő végtelen irgalmával?
d)
Ahogy a fenti versben is kifejezésre jut, Allahnak nemcsak irgalma, hanem haragja és dühe is van. Az a tény, hogy az irgalom az emberek szépségét mutatja, a harag pedig az emberek méltóságát, egyértelmű. Az irgalom és a könyörület a szépséget, a harag és a méltóság pedig a fenséget mutatja. Az irgalom és a könyörület jutalmat, a harag és a düh pedig büntetést von maga után.
Az emberiség közösségében elismeréssel emlegetett
„önbecsülés”
A birtoklás minősége aligha fejezi ki az irgalmat. Ellenkezőleg, annak az embernek a méltóságát, komolyságát, tökéletességét mutatja meg, aki reagál a hibákra.
Ugyanígy, Istennek az a ténye, hogy mindenkinek, barátnak és ellenségnek egyaránt, megnyitja áldásainak asztalát, az Ő végtelen irgalmának tükröződése. Ennek tagadásához őrültnek vagy vaknak kell lenni.
Ezzel szemben, Allahnak azokat megbüntetnie, akik vele szemben tiszteletlenek, az Ő végtelen hatalmát, méltóságát, nagyságát, felségét, egyedüli isten és uralkodó voltát bizonyítja.
Tehát, ahogy a végtelen irgalom tükröződése a jutalom, úgy a végtelen méltóság tükröződése a büntetési rendszer is bizonyítéka annak, hogy Allah tökéletes lény.
e)
Nincs olyan államfő vagy uralkodó, aki az engedelmeseket és a lázadókat egyenlő mércével mérné. Mert egy ilyen magatartás azt jelentené, hogy az az uralkodó/magas rangú vezető nem ismeri a saját méltóságát, nem rendelkezik önbecsüléssel, annyira ostoba és naiv, hogy nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól. És ez a vád tökéletesen jogos. Mert egy tökéletes ember nem teszi egyenlővé a jó embereket a rosszakkal, nem teszi egyenlővé a barátait az ellenségeivel.
Igen, hogyan is mondaná egy csavargó, egy rabló és a nép elnyomója a hely tiszteletreméltó bírájának/uralkodójának:
„Nem zárhatsz be, nem teheted meg…?”
Ha valaki a becsületét megsérti, akkor, még ha az illető nem is börtönben van, pusztán az illetlenségért börtönt építtetne és oda záratná. Ugyanígy; a tökéletes hitetlen, a hitetlenségével…
az Ő fenségének/méltóságának
erőteljesen érint. És
hatalmának nagyságára
tagadással érintkezik. És
isteni tökéletességének
összefüggésbe hozza az erőszakkal.
Persze, a Pokolnak sok oka és létjogosultsága van sok feladat elvégzésére, és létezésének sok bölcsessége van, de mégis van egy Pokol a hitetlenek számára.
megteremteni/alkotni és beléjük lehelni az Ő dicsőségének és nagyságának a méltósága/az ahhoz illő dolog.”
(lásd Nursi, Asa-yı Musa, 48-49)
Most, hogy ezek a tények nyilvánvalóak, azt állítani, hogy Isten nem irgalmas, nem tökéletes lény, mert megbünteti az ellenségeit, egy elavult téveszme, a legrafináltabb rágalom, a legősibb hazugság a világon.
f)
Istennek –
legyen az hitetlen, pogány vagy hívő –
Nem az ő végtelen irgalmának megnyilvánulása-e az, hogy mindenkinek nyitva hagyja a bűnbánat kapuját, és elfogadja az őszinte megbánást tanúsítók bűnbánatát, megbocsátva bűneiket?
– A Korán és a hadíszokból kitűnik, hogy Allah milliárdnyi bűnös embert megbocsát, anélkül, hogy a pokolba küldené őket. Ez nem Allah végtelen megbocsátásának és irgalmának bizonyítéka?
– Hát nem az Isten végtelen irgalmának a megnyilvánulása az, hogy végül mindenkit kiment a pokolból, akinek a szívében egy cseppnyi hit is van?
– Ha a hitetlen a saját cselekedeteivel kiérdemelte ezt az állapotot (a pokolba jutást), akkor is, miután elszenvedte cselekedeteinek büntetését,
A tűzzel egyfajta barátságot kötnek, és megszabadulnak korábbi szenvedéseiktől. Ez az isteni irgalom az, amiben részesülnek, jutalmul a világban végzett jótéteményeikért.
vannak erre utaló hadíszi jelzések.”
(İşarat-ül İ’caz, 81)
Mindenki, aki hitetlenként a pokolba kerül, miután kiállta a megérdemelt büntetését, Allah enyhítheti a szenvedéseit, sőt…
-Ibn Arabi szavaival élve-
Hát nem az ő végtelen irgalmának megnyilvánulása az, hogy a halat a vízben úszáshoz, a tüzet pedig az égéshez szoktatta?
g)
Úgy hisszük, hogy aki elfogultság nélkül olvassa Bediüzzaman mesternek e témában tett, aranyat érő kijelentéseit, annak a lelkiismerete a pokol létezése mellett fog szólni.
Röviden bemutatjuk:
„A pokol létezése és a benne lévő szörnyű kínok nem mondanak ellent a határtalan irgalomnak, az igazi igazságnak és a mértékletes, kiegyensúlyozott bölcsességnek. Ellenkezőleg, az irgalom, az igazság és a bölcsesség éppen a létezését követelik meg. Mert ahogy egy ezer ártatlan ember jogait megsértő zsarnokot megbüntetni és egy száz ártatlan állatot lemészárló szörnyeteget megölni igazságos dolog az ártatlanok számára…”
ezer
könyörület.
És megbocsátani annak a zsarnoknak és szabadon engedni a szörnyeteget, az egyetlen korrupt kegyelemért cserébe száz ártatlan embernek százszoros kegyetlenség.
Így van; a pokolba jutók közül a legszélsőségesebb hitetlen, hitetlenségével nemcsak Isten neveinek (mint a Rahman, Rahim, Kerim, stb. ezer és ezer neveinek megnyilvánulásainak) jogait sérti meg tagadással, hanem e neveknek tanúságot tevő létezők tanúságait is meghazudtolja, és azzal is jogait sérti meg, és a teremtményeknek Isten minden hiányosságtól való mentességét hirdető magasztos feladatait tagadva is jogait sérti meg, és a világegyetem teremtésének célját, létezésének és fennmaradásának okát képező Istennek a teremtés, igazgatás, nevelés, oktatás, növelés, táplálás, felügyelet és védelem magasztos feladatai iránti szolgálati kötelességeiknek a betöltésével egyfajta köszönetet és viszonzást nyújtó és Isten legszebb és legtökéletesebb tulajdonságait ontológiai tükrökben tükröző létezőknek a tanúságát meghazudtolva is jogait sérti meg, és ezáltal olyan hatalmas bűnt, olyan zsarnokságot követ el, hogy nem marad semmi, amiért megbocsáttatást érdemelne. (Isten soha nem bocsátja meg a vele való társítást) – ahogy a vers fenyeget.
Nem a pokolba vetni őt, az egy helytelen irgalom, szemben a jogaitól megfosztott, számtalan felperesnek tanúsított számtalan kegyetlenséggel.”
(Sugárzások, 230. o.)
További információért kattintson ide:
– Hogyan lehet igazságos az, hogy a hitetlenek örökké a pokolban maradnak?
– Igazságos-e, hogy a hitetlenek a pokolban égjenek?
– Azt mondják, hogy a pokolban lévők egy idő után megszokják a szenvedést. Szerintem ez azt jelenti, hogy a szenvedésük enyhül?
Üdvözlettel és imádsággal…
Kérdések az iszlámról
