Kedves testvérünk,
A Korán a következőképpen szól (közelítő fordításban):
Tehát mindenkinek a cselekedetei, legyenek azok jócselekedetek vagy bűnök, a saját számlájára íródnak. Aki nem járult hozzá sem közvetlenül, sem közvetve ezen cselekedetek elkövetéséhez, az nem felelős értük.
Például, ha valaki adományt ad egy jótékonysági szervezetnek, az bekerül az erényeinek a listájára.
Tegyük fel, hogy valaki másról pletykál. Ez a pletyka a pletykálkodó számlájára, azaz valamilyen formában adósságként íródik be a pletykált személy felé.
Ha nem kér bocsánatot Istentől, Isten számon fogja kérni tőle ezt a bűnt.
Még ha Isten meg is bocsátja neki, a rágalmazott személlyel szembeni adóssága megmarad. Ha nem kért bocsánatot tőle, akkor az adósság mértékében az ő érdemeiből átkerül a rágalmazottnak, ha pedig az érdemei nem elegendőek, akkor a rágalmazott bűneiből ő veszi át. Tehát az, hogy az érdemeink átkerülnek a rágalmazottnak, nem véletlen. Ez a mi hibás cselekedetünk következménye, ami az ő javára válik.
Valóban, egy szent hadíszban a mi Prófétánk (béke legyen vele) így szól:
Azonnal felmerülhet a kérdés:
Itt lép be Isten végtelen kegyelme, irgalma és az az igazság, amit mintegy nyíltan, a mi, gyarló teremtményeinek javára alkalmaz. Isten kincsei végtelenek. A léleknek nehéz…
Miért van az, hogy ahelyett, hogy megbocsátanánk egymásnak a kisstílű, földi dolgokért, inkább azt várjuk, hogy Isten bocsásson meg nekünk a bűneinkért?
Üdvözlettel és imádsággal…
Kérdések az iszlámról
